Energy - Walk Into The Fire 7" (2010)
Némiképp ezzel a poszttal is sikerült elcsúszni, de a Bridge Nine-üdvöske Energy idén ősszel megjelenő háromszámos új kislemezét semmiképp sem hagyhatjuk ki a rotációból, mivel az év egyik, ha nem a legkellemesebb meglepetését okozták a srácok, számomra legalábbis mindenképp. Persze a banda eddigi munkásságával sem volt semmi problémám, azonban az új kislemezen hallható nóták, valamint az ezzel párhuzamosan rögzített Danzig-feldolgozás mégis éreztette a változás szelét, hiszen a dallampárti modern hardcore-banda most ráérzett valami új, valami más csatornára: a new wave, a punk és a post-hardcore erejére, ahol a vonósok és a zongora is elférnek a repertoárban.
Drowningman - How They Light Cigarettes In Prison 7" (2000)
Köszönhetően annak, hogy tegnapi bejelentése alapján a Beecher ismételten összeáll 2011 folyamán (remélem, ismét eljutnak Budapestre), már végképp indokoltnak éreztem, hogy egy kicsit matekosabb dolgok is felkerüljenek az oldalra - természetesen a kötelező mérték megtartása, valamint az eredetileg betájolt keretek között. Ezért is esett választásom a Drowningman valós átmenetet képviselő kislemezére, egyben az első Revelation Records által kiadott produktumára, amit a múlt hét folyamán Jakab Zoli barátomtól tudtam megszerezni, amiért ezúton is köszönettel tartozom neki. Ugyanis a Drowningman tényleg lehengerlő hirtelenséggel jött, látott és győzött: a vermonti banda már ott volt akkor is, amikor a mai metalcore-értelmezés még két lépésre volt attól, hogy egyáltalán széles értelemben is beszélni lehessen róla, sajátos hangzásvilágában pedig a kilencvenes évek metalos hardcore-felfogását emelte egy magasabb szintre. A már meglévő technikás betéteket megötszörözte mind mennyiségileg, mind komplexitás terén, valamint hozzátett még egy titkos alapanyagot is az összképhez: a 90s emo minden láblógatásból és cipőbámulásból eredeztethető kettős érzésvilágát. Persze csak mértékkel.
Catharsis - Passion (1999)
"[...] Real life involves more than a beating heart and functioning liver, of course. It is something that must be chosen, chased, created by those who would find it. [...]" Úgy gondolom, az előbbi két mondat teljes mértékben felkarolja és összegzi mindazt, hogy a világnak miért volt (és lenne) szüksége a Catharsisre, és azt is indokolja, hogy miért válhatott kultikus zenekarrá Brian D anarchista hardcore zenekara - az egyetlen, amely saját ideológiáját intertextuális közegben tudta hangsúlyozni és arányosan beosztani, valamint az egyetlen, amely mintegy ikonikus alakká nőtte ki magát nemcsak gondolatainak, hanem zenei agresszivitásnak köszönhetően is.
Strife - In This Defiance (1997)
Ugyan ismét nem volt lehetőségem és időm új posztokat készíteni (a következőkben mindenképp érkezik majd Insted, Drowningman, Catharsis és Garrison is), már nem bírtam tovább várni, hogy ne szerepeljen a blogon a Strife legemblematikusabb lemeze, amely számomra talán a legnyilvánvalóbb asszociációja a kilencvenes évek hangzásának és úgy általában metal és hardcore szintézisének. Elvégre az In This Defiance fontossága is éppen ebben rejlett: dalszövegeiben nemcsak példaértékűen személyes élménnyé emelte a hardcore értékrendjét (ezáltal is a minőségi összetartásra, valamint az alapvető emberi értékek megőrzésére helyezve a hangsúlyt, néha éppen ellenkező megvilágításból szemlélődve), hanem zeneileg is átjárhatóvá tette a hardcore és a metal intézményes képzeteit - talán minden korábbinál kiegyensúlyozottabb, áttekinthetőbb formában.
KÖSZÖNÖM.
Bár nagybetűt nem enged a sablon, mégis leírom így:
KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM.
Köszönöm, hogy ennyien megjelentetek és kitüntettetek a figyelmetekkel! Igyekeztem interaktívvá tenni a beszélgetést, és az előadás 45 perces ideje alatt nemcsak figyelni Rátok, hanem optimális esetben a lehetőséget is meghagyni arra való tekintettel, ha hozzászólásotok, korrekciós igényetek lenne. Ahogy láttam, néhány szempáron volt egy kisebb megszeppentség, de ez tényleg nem iskolai kérdezz-felelek szeretett volna lenni: én csak azon voltam (ahogy ezt hangsúlyoztam is), hogy mi, fiatalok tényleg megragadhatjuk a lehetőséget, hogy egy közösséget formáljunk, és hogy a felettünk álló generációs résből tanulva a jelenlegi ismereteink és nézőpontunk szerint érdekessé, értékessé, és pozitívvá tudjuk tenni ezt a kört azoknak, akik most még (akár koruknál, akár érdeklődési körüknél fogva) ennek közelében sincsenek. A következőkben pedig megpróbálom vázlatosan összefoglalni, hogy miről beszéltem tegnap.
2010.11.23. | ELTE BTK, D. épület
Sinking Ships - Disconnecting (2006)
Ismét szubjektív leszek, de azt hiszem, a blogot használom fel olyan terepként, ahol nem kell mindig racionális magyarázattal szolgálnom arra vonatkozólag, hogy mely produktumot miért emelem ki. A Sinking Ships hozzám több okból is nagyon közel áll: először is, a lemezt úgy hallottam először, hogy egy kedves barátom Szegedről jött fel Budapestre hozzám egy Converge-koncert miatt, a fővárosba érkezése pedig reggel három volt - saját koncertjéről jött -, ezért ébren kellett maradnom: spirituszt pedig bőven kaptam ettől az albumtól. Még egy picit azért folytatom az anekdotázást.
Quicksand - Quicksand 7" (1990)
Ugyan sokáig gondolkoztam rajta, hogy mikor kezdhetek el írni a kedvenc zenekaromról is, ám már nem tudtam tovább tartani magam: egyrészt azért, mert a januárban Budapestre érkező Supertouch sokkal könnyebben megragadható a Quicksand (valamint a korábban bemutatott Mental) révén, másrészt azért, mert idővel szeretném itt tudni az összes Quicksand-kiadványt is. És köszönhetően annak, hogy a Moondog 7"-ről írt bejegyzésemhez már többeteknek is volt szerencsétek, felbátorodtam, hogy ott folytassam, ahol abbahagytam.
Negative FX - Negative FX (1984)
A freeblog tönkretette az ajánlómat, ezért most kissé ingerültebben, és kissé rövidebben fogalmazom meg mindazt, amit szerettem volna. Ez némiképp ironikus, mivel cikkem tárgya gyakorlatilag magyarázza, hogy Bostonhoz miért rendeljük hozzá automatikusan a gyűlölet bármely szinonimáját - azonban ahhoz, hogy megértsük, miért tudjuk manapság ennyire értékelni a The Rival Mob dühét (vagy visszatekintő jelleggel az Intent To Injure mindent alárendelő gyűlöletét), tisztában kell lennünk az alapokkal is.
Chain Of Strength - True Till Death 7" (1988)
És ha az előbb szóba került a zenei előremutatás, nem feledkezhetünk meg a Chain Of Strength rövid, ám igen nagyformátumú munkásságáról sem, amely (beilleszkedve annak valóban alapokig, tehát a nyolcanas évek elejéig visszamenő tendenciájába) lényegében a kilencvenes évek végén elindult új youth crew hullám egyik számottevő alappillére volt zenei szempontból is.
Side By Side - You're Only Young Once... 7" (1988/1997)
És ha már a zenekaron kívüli megalakulásoknál tartunk, a Side By Side mellett sem szabad elmenni, hiszen a Gorilla Biscuits három tagját (Sam Siegler, Erik Fink, valamint a kultikus Schism fanzine alapítója, Alex Brown) magába foglaló zenekar Jules Masse (Alone in a Crowd) és Brian „Mr. Clean” Clarck társaságában volt képes hatni a New Yorki színtér további bővülésére.
Project X - Straight Edge Revenge 7" (1987)
Mivel a színtér zenekarai között erős barátság alakult ki, így nem is volt kérdéses, hogy egy idő után a színtér meghatározó bandáiból újabb zenekarok születtek, amelyek akár hosszabb, akár rövidebb ideig, de szintén csatlakoztak a youth crew bandák mozgalmához.
In My Eyes - Nothing To Hide (2000)
A youth crew sosem szűnt meg: csupán annyi változáson esett át, hogy a kilencvenes évekre kivirágzott új műfajok (mint a post-hardcore, vagy az aranykorát élő NYHC, és így a prototipikus metalcore is) némiképp háttérbe szorították mind zeneiségét, mind üzenetét. A leghosszabb és talán legmesszebb jutó túlélő a Mouthpiece volt, amely képes volt nemcsak életben tartani a műfaj szellemiségét, hanem – ahogy a történelem ismételte magát a Minor Threat feloszlását követően – egy újabb generációt is inspirálni a hagyomány átvételére. Ez a generáció egy részében pedig – bár eddig nem tértem ki részletesen a területi eloszlásokra – a Negative FX otthonából, Bostonból indult ki, amely előrevetítette azt a szigorú és fegyelmezett hangvételt is, aminek olvasatában a műfaj üzenete valóban újra befészkelődhetett a köztudatba. És köszönhetően az In My Eyes és Ten Yard Fight működésének – valamint a Floorpunchnak, ugye –, az egyébként Ray Cappót is visszacsábító hullámkezdet (ami részéről a Better Than a Thousand megalapítását jelentette az egykori Battery-tag Ken Oldennel) a kilencvenes évek végén, valamint a kétezres évek elején már ismét világméretűvé tudta avanzsálni a youth crew-t.
Mental - Planet Mental (2005)
Visszatérésünk alkalmából egy méltánytalanul elfelejtett, pontosabban nem a megérdemelt helyén lévől albumról szólnék. Ez a Mental egyetlen nagylemeze, a Planet Mental, amely átvitt értelemben egy egész színteret képes egyesíteni.
magyarázom a bizonyítványom...
...bocsánat az újabb lassulásért, de itt a nyár. továbbá ma vált biztossá, hogy novemberben egy tizenöt perces poszterszekciós előadást tarthatok a hardcore színtér nyelvi kultúrájáról az ELTE Kultúra és nyelv konferenciáján, ami némiképp leköti a figyelmem és az energiámat. most anyaggyűjtés zajlik, rendszerezem a gondolataimat, és megpróbálok egy épkézláb előadást összeállítani arról, hogy egyáltalán mi is ez az egész, hogyan lehet eloszlatni a tévképzeteket, mi volt a műfaj valós evolúciója, valamint ugyanekkora arányban hangsúlyt fektetnék a valós nyelvi kultúrára is. arra, hogy a műfaj terminológiája miért életképes eredeti állapotában, és miért nem nyert honosítást. persze ez leírva egyetlen mondatban is megválaszolható lenne, de én bátorkodtam kutatni és gondolkodni ezen, ahogy azt az alapozó nyelvészeti tárgyaim megengedték (tehát kiiktatni a diáknyelvi anglomániát, és igazolni az összetartozást, valamint a határok interneten való átlépésének elvét), aztán a végeredményből nyilván lesz valami, ha más nem, egy kellemes tizenöt perc. én legalábbis élvezni fogom, és már most is élvezem minden percét.
a héten pedig mindenképp felteszem a Bold gyűjteményes kiadványát, valamint a Cold World szintén gyűjteményes No Omegáját. ja, és ahogy nyilván tudjátok, ősszel jön a Bane is, épp novemberben.
Floorpunch - New Jersey (2010)
Elnézést a viszonylag hosszabb szünetért, de a vizsgaidőszak vége nekem is besűrűsödött, mellette pedig egyéb elfoglaltságaim sem engedték azt, hogy a blogra új tartalom kerüljön. Most azonban - közvetlenül a bizonyítványom kimagyarázását követően - vissza is térnék a régi kerékvágásba, különösképp azért, mert sokat gondolkodtam, mivel is lenne célszerű folytatni az ajánlásokat. Mivel az elmúlt fél évben több valós súllyal bíró újrakiadás is napvilágot látott (mint az Agnostic Front, vagy az Underdog klasszikusainak újbóli elérhetővé tétele, hogy csak első blikkre írjam az alábbiakat), amellett, hogy szép-lassan mindet szerepeltetni szeretném a blogon, a sort a Floorpunch-csal kezdeném. Erre két okom van: egyfelől az, hogy a Then And Now Fanzine-ben olvasott Egy-interjúban is felmerül a zenekar neve, másfelől a '90-es évek meghatározó brigádja újfent igazolja létezésével, valamint kiadványainak minőségével, hogy a youth crew közvetítő csatornája igenis rendre feltölthető új energiával.
Right Idea - Our world (ep) 2008
Made a pledge to ourselves to better our lives
Our goals are set and they're getting in our sights
"Educating a world" that doesn't seem to care
But we'll continue, with heads held high, reach beyond the blank stares
I know we won't fail if we work together
Changing the course of this world forever
Working together -- man help man
It's our plan -- together!
Change the World!
bemutatkozás
Sziasztok!
Nem emlékszem pontosan mikor vált világossá számomra, hogy rengeteg az átfedés zenei izlés terén köztem és Dávid barátom között. Egy-két Messengeres és telefonos eszmecsere még jobban megerősített ebben.
Rengeteget beszéltünk arról és köztudott, hogy a hagyományos hardcore-ral foglalkozó internetes portálok száma (ha csak a magyar oldalakra gondolok) nem túl nagy, éppen ezért nagyon megörültem és természetesen elfogadtam a blogírásra való felkérést. Tisztában vagyok vele, hogy rengeteg ember számára a hardcore, a straight edge nem csupán zene, hanem egy hatás, mondanivaló, ami beleivódik az ember értékrendjébe, és a világról alkotott képébe.
A feladat nem könnyű, de mindenképpen körültekintő és részletes leírások elkészítésére fogok törekedni, az oldal profiljától pedig nem szeretnék elrugaszkodni.A kötelező alaplemezeken kívül természetesen újabb kiadványok is sorra kerülnek majd.
A következő hetekben elutazom, de ezeket várhatjátok tőlem:
Right Idea - Our World EP (08)
Youth Of Today - We're Not in This Alone
True Colors - Focus on the Light
With Honor - This is Our Revenge
Mental - Planet Mental
xLooking Forwardx - Ahoy Crew Members
Turning Point - S/T
További jó olvasgatást!
Laci
Acme - ...To Reduce The Choir To The One Soloist (1996)
Mivel a jelenlegi bejegyzést elve fordulópontnak szántam azzal kapcsolatban, hogy a blogban első ízben mutatnék be egy európai zenekart, ezzel arányosan igyekszem valóban meg is tisztelni az alkalmat - tehát keresve sem találnék a feladatra alkalmasabb zenekart, mint a német Acme. Ennek köszönhetően pedig az alábbi fordulópontot egy valódi, zenei fordulópontra támaszkodva ünnepelhetem meg, hiszen akárhonnan is nézem, bejegyzésem tárgya nemcsak megelőzte korát, hanem a mai napig érvényes kultikus státuszra is szert tett, mint az első olyan zenekar, amelyik sikerrel, valamint kellő invencióval csent metalos ízeket a hardcore zenei közegébe.
Ha rajtam múlt volna, mindenképp a Promises Kepttel kezdem a Champion bemutatását, ám Bencúr kérése áthágta előzetes számításaimat - ami egyáltalán baj, mert hátulsó pár előre fuss alapon következetesen fog a blogon szerepelni mindaz, amit kedvenc hardcore bandám átadott a közönségének. A kérdés persze jogos: ha 2005 a kiadási év, mégis miért lennék pont ezzel következetes, ha a vízválasztó lemez egy évvel korábban jelent meg? A válasz abban rejlik, hogy a Time Slips Away egy korai kiadványokat egységesítő gyűjteményes kiadvány, felvonultatva a rendszerezés minden báját és hátulütőjét egyaránt.
Champion - Time Slips Away (2005)